2010. május havi archívum

Na jó … legyen gyereknap!

2010. május 31. hétfő tace

A tegnapi gyereknap kapcsán körülnéztem milyen tárgyakkal tudnánk a jó design szeretetére nevelni a csöppségeket.

A piaci rést már elég korán felismerték, hiszen számos nagyobb bútorgyártó cég elkészítette a jól ismert design klasszikusok miniatürizált változatát. A Magis, a Vitra, a Ligne Roset és még a Thonet cég kínálatában is találunk kifejezetten a gyerekeknek gyártott bútorokat. De ne feledkezzünk meg az IKEA-ról sem, melynek kínálata révén a svéd tervezést az előbbiekhez mérten lényegesen kedvezőbb áron tudjuk a kicsikkel megismertetni.

A FORMA és az Innoshop kínálatában rengeteg ötletes lakáskiegészítőt találunk, a Gogoo-nál ezeken túl az egyedi ruhácskákat is beszerezheti, akinek úgy tartja kedve. S ha már egyediség, minden anyuka és apuka el kell, hogy látogasson a havonta megrendezett design vásárra, a WAMP-ra, illetve a hetente működő Gouba-ra, hiszen itt magyar tervezőktől*, elérhető árakon tudja ezeket a termékeket megvásárolni.

Mindegy honnan választunk, ha szem előtt tartjuk, hogy célunk a vizuális kultúra fejlesztése … s mint mindent, ezt sem lehet elég korán kezdeni.

*Róluk hamarosan többet olvashattok Lizzie-től, a Klassz Magyar rovatban.

Panton Junior (Vitra):


Children’s Chair (Vitra):

Mini TOGO (Ligne Roset):

Rondo Kids (Danerka):

El Abúl, Julian, Ladrillos és Nido (Magis):

14KM (Thonet):

Züny design állatkák (Innoshop):

A Gogoo kínálata:

PUCC kabalák (WAMP):

Hungarikumok másképp

2010. május 31. hétfő Lizzie

Arra gondoltam indítanánk egy új rovatot, hogy hirdessük a magyar kreativitást.

Számtalan tehetséges, kreatív ember van itthon, akik munka, gyerek mellett vagy csak hobbiból egyedi tárgyakat készítenek.

Őket, az ő munkáikat szeretném bemutatni és ötletet adni egyedi ajándékokra, mert biztos vagyok benne, hogy sokaknak fejtörtést szokott okozni az ajándékvásárlás – legyen szó szülinapról, névnapról, esküvőról, karácsonyról vagy csak úgy.

Remélem tetszik az ötlet, hamarosan folytatjuk…

Kép: Wamp

Éjjeli tündér – BrowneHsieh

2010. május 30. vasárnap Cataniee

Éjjeli tündér – BrowneHsieh

Világítás -  BrowneHsieh

Mateus Csodaországban

2010. május 28. péntek Lizzie

A Mateus kerámiákban ötvöződik az innovatív svéd formatervezés és a minőségi portugál kézimunka. Kerámiáik mindkét kultúra jegyeit magán viselik, egyszerre finomak és dinamikusak, visszafogottak és hivalkodóak.

Kellemes inspirálódást!

Mateus Csodaországban

Mateus Csodaországban

Mateus Csodaországban

Mateus Csodaországban

Image via KlassDSign’ photostream

Cataniee Design iroda stílus koncepció terv az 50′-es évek jegyében

2010. május 27. csütörtök Cataniee

Cataniee Design iroda stílus koncepció terv az 50′-es évek jegyében - officestiluskollazs1.

Cataniee Design iroda stílus koncepció terv az 50′-es évek jegyében - előszoba2.

Cataniee Design iroda stílus koncepció terv az 50′-es évek jegyében - iroda3.

Cataniee Design iroda stílus koncepció terv az 50′-es évek jegyében - Fotos-szoba4.

Cataniee Design iroda stílus koncepció terv az 50′-es évek jegyében - tárgyaló5.

Cataniee Design iroda stílus koncepció terv az 50′-es évek jegyében - konyha5.

Cataniee Design iroda stílus koncepció terv az 50′-es évek jegyében - fürdőszoba6.

Image via KlassDSign’s Photostream