A múlt héten véletlenül akadtam rá egy étteremkiritkára a Diningguide oldalán a köveskáli Kővirág Étterem és Panzióról. A hétvégén  Szigligetre* mentünk, amit a legegyszerűbb (és persze a legszebb) a Balaton felvidéken át megközelíteni, ezért útba is ejtettük az éttermet.

Búja, zöld bokrok között, kavicsos kis kerti úton jutunk el az étterem épületéig és annak kertjéig. Mind az épület, mint a sok apró kiegészítő autentikus falusi hangulatot árasztanak. Az árnyas kertet egy hatalmas balatonfelvidéki búbos kemence uralja, amin most épp néhány üveg kovászos uborka érlelődött. Az asztalon régi cserépvázákban friss virágok illatoznak, mázas kerámia edények szolgálnak függesztett lámpatestként, régi konyhai ereklyék díszítik a falakat.

Az étteremnek otthont adó épület egy nagyjából 100 éves parasztház. A belső enteriőrt itt egy kisebb búbos kemence, a mennyezetet borító fagerenda, vesszőből font lámpabúra és fa parasztbútorok határozzák meg.

Tudom, furcsán hangzik, de nálam a mellékhelyiség volt az abszolút kedvenc. A hangsúlyos, Kauker Szilvia (MOZA) iparművész által tervezett cementlapokat a provencei-i hangulatot árasztó finom részletek ellensúlyozzák - a fehérre festett lambéria és tükörkeret, a vázában illatozó levendula.

De említést érdemelnek a finom porcelánok – tányérok, kávéscsészék, a formatervezett cukorkiöntő, a bőrborítású étlap és nem utolsó sorban a rózsaszín nyakörves, barátságos házi cica.

*készülök egy bejegyzéssel magáról a településről is

Képek: MOZA, Kővirág, Kicsivú