2010. október havi archívum

Enter Team

2010. október 21. csütörtök Cataniee

A Design Hét alatt a KlassDSign csapata  az Enter Team-nél járt és nagyon jól érezte magát:) A fiatal bútortervező és kivitelező csoport egy nyílt nap keretében fogadta a látogatókat. A vendégek saját fakavicsot készíthettek, kipróbálhatták a facsiszolás, pácolás, lakkozás folyamatát, miközben zakuszkás, padlizsánkrémes friss ropogós kenyeret falatozhattak és  forralt bort, illetve chai teát szürcsölhettek, a háttérben, pedig kellemes zene szólt.

Design7

Az Enter Team – ről megtudhattuk, hogy két alapító tagja, Horváth Attila és Sarkadi Péter egyfajta önkifejezési formaként élik meg foglalkozásukat, nagy hangsúlyt helyezve arra, hogy bútoraik „jó érzést” keltsenek. Munkájuk a kreatív tervezéstől és az igényes alapanyagok kiválasztásától, a magas szintű gyártáson át a helyszíni beépítésig tart.

Munkáik funkció, ergonómia, anyaghasználat és stílus szempontjából is széles skálát ölelnek fel. A vállalkozás célja, hogy a magyar és nemzetközi bútor- és tárgykultúra irányvonalait felhasználva és feldolgozva önálló és előremutató formavilágot alakítson ki.

Róluk mondták: ” A csapat, akik nem ismernek lehetetlent…sem szerkezeti megoldásokban, sem anyaghasználatban, sem formavilágban és mindemellett kreatívan kapcsolódnak be a lakberendező által megálmodott enteriőr megvalósításában.”

Munkáikat megtekinthetitek itt:

Részletekbe merülve

2010. október 20. szerda Lizzie

Mind az enteriőrökben, mind az öltözködésben szeretem a mértékletességet, az egyensúlyt, a harmonikus kontrasztokat, a finom részleteket.

Téves elképzelés az, hogy ha valami azonos dolgot nagy mennyiségben használunk, az harmónikus lesz – tipikus példa a divatból a piros cipő, piros táska, piros öv, piros hajcsat kombinációja. :-) Mennyivel finomabb vizuális látványt eredményezne, ha ezek közül egyet viselnénk semlegesebb színű ruhadarabokkal. Mindez érvényes egy enteriőrre is, valamint egy gyerekszobára.

Tudom ez szubjektív vélemény, de nem értem miért kell egy kisgyereknek hintóágy vagy Forma-1-es autóágy, ahelyett, hogy saját kis makro környezetét ízlésesen, harmónikusan alakítanák ki a szülők. Ha rajtam múlna biztosan nem mesebirodalmat varázsolnék a gyerekeknek, hanem csak a kis részletekben mutatkozna a szoba lakójának életkora. Sőt, hogy fokozzam az érveket, az egyes bútorok élettartamát is megnövelhetjük azáltal, hogy a klasszikus formához vidám kiegészítőket társítunk.

Így ragadtak meg a Cebi gyermekeknek készült fogantyúi, amelyek színesek, vidámak, ötletesek és kíválóan alkalmasak arra, hogy alap bútordarabokba új színt vigyünk és így a gyermekeknek is élhetővé, élvezhetővé tegyük.

Érdemes egyébként megtekinteni a honlapot, mind a termékeik mind a webdesign miatt.

Je Suis Belle párnák

2010. október 15. péntek tace

A hegy tetején, az örökzöld babérerdőben szellemek és boszorkák élnek, akik kincsekért elárulják a jövőt a hegy lábánál élő falusiaknak. Gyógyitalokat és bájfőzeteket készítenek, és a kapott kincseket ruhának használják.

Dévényi Dalma és Kiss Tibi saját bevallásuk szerint ebből a történetből merítettek ihletet a 2010/2011-es őszi-téli kollekció sziluettjeinek, díszítéseinek és kiegészítőinek megalkotásakor.

A mese hangulata egyértelműen felrémlett bennem, amikor megpillantottam az általuk készített párnákat (!), melyek megtekinthetők és megvásárolhatók a CODE bemutatótermében:

További képek itt.

Az egyik párna mintázata technikáját tekintve rendkívül egyszerű – a márka nevét steppelték rá kézírás jelleggel – s mégis különleges, az anyag strukturáltságából fakadóan szinte hullámzik. Nekem ez a kedvencem a 4 darab közül, szinte bármilyen enteriőrben el tudom képzelni. Ez a díszítés amúgy a JSB fent említett ruhakollekciójának is eleme:

A másik 3 darab rokonságot mutat abban a tekintetben, hogy mindegyik ugyanazzal a hímzéses technikával készült, s az egyiken egy kislány, a másikon egy szarvas, a harmadikon pedig egy kutya fedezhető fel. A tündérmese hangulat igazán csak ezeknél a daraboknál fedezhető fel, s aki ismeri a JSB kollekciókat, az könnyen ráismerhet a figurákra, ha visszaidézi az idei tavaszt és nyarat. Ajánlom mindenkinek, aki kicsit is vonzódik ehhez az elvarázsolt világhoz:

Das Parkhotel

2010. október 13. szerda tace

Íme, egy osztrák projekt, amiért igazán lehet lelkesedni. Egy újszerű szálláslehetőségről van szó azok számára, akik szeretnek sátrazni, de nem akarnak elázni/megfázni. Esetleg szívesen olvasnának könyvet elalvás előtt, vagy felnéznének a csillagokra, mielőtt lehunyják a szemüket, továbbá nyugodtabbak lennének, ha értékeiket egy biztos helyen hagyhatnák, míg kirándulnak.

Erre nyújt megoldást a dasparkhotel a Duna partján fekvő Ottensheim városában. Az ötlet nagyszerű: a jól ismert betoncsatornákat elhelyezték egy kellemes környezetben, majd önálló bungalókká alakították őket, végezetül kiépítették a kiszolgáló infrastruktúrát (WC, zuhanyzó, kávézó stb.).

A kívülről rendkívül puritánnak ható csövek kényelmes belső teret rejtenek, melyet minden kényelmi eszközzel:  franciaággyal, tárolási lehetőséggel, elektromos világítással, meleg takarókkal és hálózsákokkal is felszereltek.

Minden vendég kap egy saját kódot, ami a bungaló ajtaját nyitja, így az éjszakai szállás nappal értékmegérzőként funkcionál.

A klausztrofóbia elkerülése végett pedig minden betoncsövön nyitottak egy “tetőablakot “, melyen keresztül mindenki kedvére pásztázhatja az égbolt egy szeletét.

Nyitva: májustól októberig.

I ♥ DSign – második felvonás

2010. október 12. kedd tace

Habár a Design Hét hivatalosan véget ért, még számtalan kiállítás a hónap végéig látogatható lesz.

Mi nagyon élveztük a fotózással eltöltött napokat, s szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani, aki a kamera elé állt a kedvünkért.

Ahogy ígértük, elkészítettük a második nagy szívet is:

További képek itt.

A jövőben pedig továbbra is találkozunk a blog hasábjain. Nézzetek be hozzánk minél gyakrabban!

Köszönjük: Cataniee, Lizzie, tace – a KlassDSign csapata