Design a mindennapokra

2010. november 8. tace

Egészen meglepődtem, amikor először olvastam arról, hogy az IKEA is képviselteti magát az idei Design Héten. Hiszen amikor az áruházra gondolok, akkor az első szó, ami eszembe jut az a tömeggyártás, vagy az elérhető ár és nem feltétlen a formatervezés. Az általuk felépített “kiállítást” sem tartottam kiemelkedő színvonalúnak, úgy éreztem magam benne, mintha egy újabb, éppen megnyílt IKEA-ban lennék…hiányzott belőle valami, nem nyújtott semmi újat. Egy valami azonban megfogott, mégpedig a kiállítás címe: design a mindennapokra. Ez az a mondat, ami teljesen beleillik a cég filozófiájába: a lakberendezési termékek legyenek elérhetőek az emberek széles rétegei számára.

Korábban már közöltünk néhány olyan bejegyzést, ami az IKEA termékeket hozta párhuzamba egy-egy nevesebb darab formai kialakításával, s most jutottunk el arra a végső elhatározásra, hogy elindítunk egy olyan rovatot, ami rámutat arra, hogy egy kis utánajárással könnyen  ti is rátalálhattok egy-egy körültekintően megtervezett darabra, anélkül hogy komolyabb lelkiismeretfurdalásotok lenne az árcédula miatt. Egyszóval ilyen bútorokat, üzleteket, lelőhelyeket találhattok , ha a jövőben rákerestek nálunk a design a mindennapokra kategóriára.

S mielőtt még megijednétek, a célunk  még véletlenül sem az uniformizált egyenlakások favorizálása (ezt a kritikát az IKEA-val szemben a Harcosok klubjából már nagyon jól ismerjük), sokkal inkább arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ha kicsit is nyitott szemmel jártok, akkor nagyon jó alapdarabokra tehettek szert sokkal kevesebb összegért, s a lakásfelújításra szánt összeget valóban arra szánhatjátok, amivel egyedibbé, barátságosabbá tehetitek az otthonotokat (tapéták, textilek, kiegészítők, növények, dísztárgyak stb.).

Szóval az első alapdarab legyen egy kinyitható kanapé – Multy a Ligne Roset-tól és Beddinge Lövås az IKEA-tól:

BEDDINGE LÖVÅS

Kapcsolódó cikkek:


Könyvek mindenütt...
Gardrób design avagy miről álmodik a nő
Babybüi - "a nagy Ő"
2011-es naptár kollekció
Tengerész

Címkék: , , , , , , ,

Megosztás:

Itt lehet hozzászólni !