Ti szoktatok teázni? Ahogy megfigyeltem az embereket általában két csoportba sorolhatóak, vannak a tea, illetve a kávé – imádók, én szigorúan az első csoportba tartozónak vallom magam. Már kisgyerekkorom óta minden reggel egy finom teával indítom a napomat, és csak utána jöhet a reggeli. Reggelenként indulás előtt szeretek egy kicsit megállni, leülni és átgondolni a teendőimet, egy finom tea mellett. Aztán persze jöhet a folytatás, reggel délben este:) Azonban nem mindegy számomra, hogy milyen csészéből kortyolgatom el a kedvenc teámat, most szeretnék Nektek megmutatni pár kedvenc darabot.
via etsy
Mindemellett alapavetően a régi hagyományok híve vagyok, így ha életmódom engedné, akkor az “ötórai teát” is megtartanám, áthívva a barátokat egy jó beszélgetésre, azonban jelenleg csak a “reggeli szertartásomat” tudom megtartani. Viszont nézzük meg hogyan alakult ki ez a szokás:
“Az angolok ötórai tea szertartása az 1840-es évekre nyúlik vissza, bár maga a teázási rituálé már jóval előbb meghódította Nagy-Britanniát. Az angolok már az 1650-es évek végétől fogyasztottak teát, de mivel mind a kész tea, mind a teafüvek nagyon drágák voltak abban az időben, így a tea az arisztokrácia és a királyi család “itala” lett.
via Design Milk
A Kínából és Japánból érkező tea szállító hajók, a teák mellett teás kiegészítőket (porcelán teás készletet, csészéket, és tea tárolókat) is hoztak Európába. Ez az új “egzotikus” ital vonzotta a gazdagokat, akik meg is vettek mindent ami az otthoni teázáshoz kellett. Érdekes módon, nem a konyhában, vagy a kamrában tárolták a teát és kiegészítőit, hanem az úgynevezett “hölgy szobában”, ami a felfrissülésüket szolgálta.”
Az 1660-as évektől a felfrissülést elsősorban a teázás nyújtotta. A tea olyan drága volt ebben az időben, hogy a szolgáknak meg sem engedték, hogy ők készítsék el vagy szervírozzák. Nekik csak a kellékeket szabadott előkészíteni, de a teát magát a ház úrnője készítette el saját maguk, vagy vendégeik számára.
A teát, a nap bármely szakában szívesen felkínálták vendégeik számára, mégis a legfontosabb teázási időszak a délután öt órai lett, mivel ekkor csatlakoztak -az ebéd, majd szivarozás után- az urak a hölgyekhez. Ezek a szokások -melyek a 17. század második felében alakultak ki- voltak az alappillérei a későbbi angol teázási kultúrának.

via baily doesen’t bark & etsy
A teázáshoz mindig elegáns környezet, porcelán teáskészlet, ezüst kanalak, cukortartók, finom vonalú, kézműves teáskannák, stílus és elegancia kapcsolódott a viktoriánus koron át egészen napjainkig. Kezdetben csak kenyér és vaj volt az ötórai tea kísérője, de ez mára már tovább fejlődött egy komplettebb menüsorba, amely azért nem nélkülözi a múlt finom kiegészítőit sem.
A 18. században az arisztokrácia társasági eseménnyé emelte az ötórai teázást. Amint ez a tendencia elindult, mindenki követőjévé vált az előkelőek társaságból. A következő meghatározó lépcső a a feltörekvő középréteg bekapcsolódása volt, akik a gazdagokat igyekeztek utánozni, amikor ötórai tea-partikat kezdtek adni. És ez a tradíció napjainkban is tart. Nagy-Britanniában az ötórai tea ma is a legjobb alkalom arra, hogy az emberek megvendégeljék szomszédaikat, barátaikat, sőt még egy üzleti megbeszélésre is. Az ötórai tea még mindig ugyanazt az elegáns, kifinomult, nyugodt légkört jelenti az angolok számára, mint jelentette 350 évvel ezelőtt.”
Kapcsolódó cikkek:
Címkék: design product, etsy, tea, traditions, uk
Megosztás:






[...] főződik a rendkívül népszerű “Bathing Girls Tea set”, melyet már egy korábbi cikkünkben is bemutattunk, de most szeretném ha megismerkednétek a lányok többi munkájával is. A kedvenc [...]