2011. június havi archívum

Színharmónia: szürke és a sárga

2011. június 29. szerda Cataniee

Szürke. Az egyik kedvenc színem volt sokáig, és bár még most is szeretem, már megpróbálom más színekkel is kombinálni. Az első választásom az élénk sárga, amivel párban alkotva szuperul működnek. A sárga színről tudjuk, hogy vidámságot hoz az életünkben, megnevettet, jobb kedvre derít. Ezenkívül jó hatással van a gondolkodásunkra, új öteletkre sarkall. A szürke színt remekül kiemeli, elegánssá teszi. Bátran használjuk nagy felületeken, akár egy egész lakást is berendezhetünk ezzel a két színnel és a fehérrel.

szurke srágaCataniee kollázs

Fotók: Trendir, Seesaw, A creative mint, Livet Hemma

Nektek milyen szín van az otthonotokban?

BoglarkaVera Design Studio

2011. június 28. kedd tace

Néhány hónapig tartó előkészület után, 2011. június 16-án megnyílt a BoglarkaVera Design Studio. Mi már nagyon vártuk a nagy napot, hiszen Bogi és Zsuzsi – a stúdió tervezői – már jó előre beharangozták nekünk, hogy mire készülnek. Csütörtök este meg is látogattuk őket a hivatalos megnyitó alkalmával és mondanom sem kell, nem csalódtam a lányok ízlését illetően. Az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor gyerekkoromban egy kicsi játékboltba léptem: mindenhol olyat láttam, amit meg kellett csodálnom, s percenként felfedeztem valamit, ami nagyon tetszett. Különleges tapéták, hintaszék, karosszékek, régi bőröndök, baglyocskák, lámpák, vázák, farönkből készült puffok, létra gallyakból, vízhatlan szőnyegek, pomponok, szalagok, mécsesek … A lányok mindenre kiterjedő igényessége megmutatkozott a nyitva tartást jelző táblán, az árcédulákon, de még a névjegykártya gyűjtő kaspó díszítésén is.

BoglarkaVera Design Studio

BoglarkaVera Design Studio

BoglarkaVera Design Studio

No, de beszéljenek magukról most ők egy kicsit!

- Mit kell tudnunk Rólad Bogi?

- Divattervezőként kezdtem kreatív pályafutásomat, de az évek alatt szép lassan áteveztem a lakberendezés-, a bútorok-, az enteriőrstyling világába. Mivel a lakberendezés egyre jobban érdekelni kezdett, elvégeztem a KREA enteriőrtervező szakát, majd tanulmányaimat folytatva Milánóba költöztem, ahol egy enteriőrtervezői mesterképzést végeztem el a Scuola Politecnica di Design nevű, ismert design iskolában. A tanulás mellett, egy lakberendezési stúdióban is dolgoztam néhány hónapot. Kinti tartózkodásom során rengeteg nagyszerű, tehetséges emberrel és azok munkáival ismerkedtem meg, ami egy életre nyomott hagyott a világról és a designról általában alkotott képemen, illetve természetesen a munkámon is.

BoglarkaVera Design Studio

- Zsuzsi, Te is mondj pár szót magadról!

- Viszonylag korán, már gyerekként feltűnt jó kézügyességem, a képzőművészet iránti fogékonyságom. Elsőként a Dekoratőr és Kirakatrendező Iskolában tanultam. Majd, miután a szobámat havonta rendeztem át, és minden dekorációt magam készítettem, nem volt kérdés, hogy a KREA Művészeti Iskolában folytatom tanulmányaimat, enteriőrtervező szakon. Sikeres két év és vizsga után alig vártam, hogy minél több gyakorlatra tegyek szert, így a továbbtanulásomat a WERK Stílus és Kommunikációs Akadémián enteriőrstylist szakon végeztem. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy sok projekben részt vehettem és vehetek a mai napig. Megismerkedtem a rendezvény designnal, voltak lakberendezési munkáim és kisfilmekben is vállalok enteriőrös/berendező szerepet.

BoglarkaVera Design Studio

- Mi a BoglarkaVera Design Studio profilja?

- A stúdió fő tevékenységi köre a különböző lakberendezési projektek tervezése és lebonyolítása magán és üzleti szférában egyaránt, valamint saját tervezésű bútorok, lakáskiegészítők forgalmazása. Néhány, Magyarországon még ismeretlen, külföldi design márka (pl. House Doctor, Studio Ditte, Deborah Bowness) is helyet kapott a stúdióban elérhető lakberendezési termékek között. Minden bútor egyedi tervezésű, hiszen egyéni, speciális igények szerint készülnek. Tervek szerint a lakberendezési tárgyakon kívül a közeljövőben, saját tervezésű ruhákkal, divat kiegészítőkkel és textilekkel fog bővülni a stúdió termékköre, s hamarosan elérhető lesz az online shop-unk is.

BoglarkaVera Design Studio

- Van mottótok?

- Igen. ‘Imagine a new story in your life and start living it.’

- Jól hangzik. Ezek után felmerül a kérdés, hogy miként jellemeznétek a stílusotokat?

- A BoglarkaVera stílusát nem könnyű szavakba foglalni – első pillantásra zavarba ejtő – nagyon pink, nagyon csajos, az is hamar szembetűnő, hogy rengeteg a virág, a csipke és a fodor. Előszeretettel használunk meghökkentően élénk színeket, érdekes tárgy, illetve színpárosításokat. A stúdióban, ami egyben üzletként is funkcionál, helyet kapnak a régi, antik bútorok is, persze újraértelmezett, átszínezett, átöltöztetett formában. A BoglarkaVera egyfajta eklektikus, romantikus, ‘modern art’ vonalat képvisel.

BoglarkaVera Design Studio

- Bogi, az olvasóink már ismerik a blogodat, a Pink Flower Love-ot, s biztosan észrevették, hogy angolul írsz. Miért?

- Ennek legfőbb oka, hogy sokat éltem külföldön (valójában decemberben költöztem haza Milánóból), sok ismerősöm van külföldön, és mindenképpen nemzetközi szinten is jelen szeretnék lenni/maradni a design világában.

BoglarkaVera Design Studio

Kedves Bogi és Zsuzsi! Még egyszer köszönöm a KlassDSign nevében a meghívást, nagyon kellemes estét töltöttünk Veletek.

***

Névjegy:

BoglarkaVera Design Studio

Tóth Boglárka – tulajdonos, tervező

Sverteczki Zsuzsanna – tervező

profil: – lakberendezési projektek tervezése és lebonyolítása magán és üzleti szférában

- saját tervezésű bútorok, lakáskiegészítők forgalmazása

- online shop

cím: 1056 Budapest, Cukor u. 1.

www.boglarkavera.com

www.pinkflowerlove.com

***

A nyár legnagyobb kortárs seregszemléje a Balatonnál

2011. június 26. vasárnap tace

Siófokon, az 50-es évek közepétől a várost és környékét ellátó kenyérgyár működött. Miután a termelést leállították, a gyár épülete és területe a város legmagasabb pontján kihasználatlan barna mezőként állt. Juhász László siófoki üzletember fogalmazta meg azt az elképzelést, hogy a kihasználatlanul álló ingatlan átépítésével és kiegészítésével jöjjön létre egy olyan komplexum, amely építészeti megvalósításával és funkciójával hosszú évtizedekre meghatározó, emblematikus épületegyüttese és intézménye lesz a régiónak és az országnak. Intenzív tervezgetés következett: az ötletet mind a kultúra mind a tudomány képviselői jónak és megvalósítandónak találták. Az elmúlt négy évben több kiállítást szerveztek az épületben (melynek  frappáns elnevezése – 320° – a kenyér sütési hőmérsékletére utal), elsősorban kortárs magyar és nemzetközi képzőművészek anyagainak bemutatásával. Volt szerencsém nekem is 2008-ban elzarándokolni az akkor épp aktuális Frank O’Gehry kiállításra…nem viccelek, tényleg jó kis séta volt az állomástól a gyárépületig, de mindenképpen megérte! :)

 

flyer

A felújítás előtt álló, közel 3000 négyzetméteres egykori kenyérgyárban, június 18-án Nyaraló művek/Couleur Locale címmel nyílt kiállítás, melynek keretében kortárs művészek körülbelül 130 szobrát, fotóját, installációját mutatják be a fagyi – lángos – fröccs kombótól megfáradt, kultúrára éhes nagyközönségnek. A kiállítás egyik érdekessége, hogy nem csak a kiállítótér, hanem a kert, illetve Siófok városa is bevonásra kerül: Szőke Gábor Miklós életnagyságú lovai lepik el az üdülőváros utcáit és tereit. A szerelmeskedő lovak a kiállítás kertjében kapnak helyet.

320fokfotó: 320° Siófok

Sz. Szilágyi Gábor (kurátor) szerint Szűcs Júlia társkurátorral úgy állították össze a fotográfiai anyagot, hogy a végeredmény széles skálán mutassa be – a szociofotótól (Fekete András) a művészfotóig (Perlaki Márton, Erdei Krisztina, Surányi Miklós) és a portréig (Tehnica Schweitz) – azokat a műfajokat, amelyek a fiatal alkotókat foglalkoztatják.  Az installációkkal kapcsolatban a művészettörténész megjegyezte: mivel a kiállítás egy volt kenyérgyári épületben látható, a hely kötöttségei számos mű bemutatásához adtak inspirációt. ”Az elmúlt évtized és a jelen kortárs magyar művészete egyfajta párbeszédbe kezd ezen a kiállításon” – mutatott rá a kurátor. A válogatás külön érdekessége, hogy abban nagy számban szerepelnek nehezen mozdítható vagy magángyűjteményekben található alkotások.

perlaki martonfotó: Perlaki Márton

A tervek szerint több művész is a csarnokban alkot majd, így a látogatók bepillantást nyerhetnek például abba, miként alakul át néhány napozóágy vagy kerékpár műtárggyá. Emellett a kenyérgyár több helyiségében vetítéseket tartanak, egyebek mellett a NASA-tól kapott különleges tudományos-oktató filmeket tekinthetnek meg a látogatók. A 320°-ban gyermekfoglalkozások is lesznek a nyáron, amelyeken bemutatják a kicsiknek például azt, hogy miként készült a Kockásfülű nyúl című rajzfilm. Érdemes tehát útba ejteni a balatoni vakáció során Siófokot.

Forrás: hg.huSióPortKultúra.hu, 320°

A kiállító művészek:
Azaki, Duronelly Balázs, Erdei Krisztina, Farkas Zsófia, Fekete András, Flanek Péter, Fülöp Gábor, Gerhes Gábor, Kis Varsó, Kovách Gergő, Lakner Antal, Megyik János, Nagy Karolina, Nemes Csaba, Németh Dániel, Pacsika Rudolf, Perlaki Márton, Puklus Péter, Rabóczky Judit Rita, Surányi Miklós, Szabó Ádám, Szabó Benke Róbert, Szalay Péter, Szegedy-Maszák Zoltán, Szilágyi Lenke, Szőke Gábor Miklós, Tarr Hajnalka, Tehnica Schweiz, Várnai Gyula

Helyszín: 8600 SIÓFOK, Somogyi u. 53.

Nyitva tartás: 2011.06.19. – 09.30 minden nap 11:00-20:00

Dekoráljunk újságpapírral

2011. június 24. péntek Cataniee

Őrült ötletnek tűnik, de működik! A papír monokróm texturájával dekoratív felületeket alakíthatunk ki a lakásban. Különösen jól mutathat pasztell, kicsit skandinávos környezetben. Újra tapétázhatunk egy teljes falszakasz, vagy egy bútort új köntösbe bújtathatunk, egy régi komódot vagy egy amúgy unalmas lámpát feldobhatunk vele. A lényeg itt is a kreativításban rejlik, valamint, hogy ne essünk túlzásokba:)

via agent bauer

Fotó: Lo Bjurulf

via decor 8

Fotó: Decor8

via campbellco

Fotó: Campbell & Co.

via bride goggles

Fotó: Bride Goggles

via contentin a cottage

Fotó: content in a cottage

*Madár* a Pink Flower Love-val

2011. június 23. csütörtök tace

Nagyon szeretem a madarakat. S ha jobban belegondolok, számtalan dolgot tudok felsorolni, ami miatt különlegesnek érzem őket. Az első és legfontosabb, hogy tudnak repülni, s így akaratlanul is a szabadság gondolatával azonosítom őket. Énekelnek, gyönyörűen. Ha egy békés, nyugodt helyre gondolok, nem hiányozhat a képből a madárcsicsergés. Vándorolnak, együtt a meleg fuvallatokkal, s mégsem tévednek el soha. Társas lények, de otthonos fészküket párjukkal együtt rakják, megesik, hogy a tojásokat a hímek keltik ki, akiknek udvarlási ceremóniáiról és gyönyörű tollazatáról sem szabad megfeledkeznünk. Irigylésre méltóak, nem igaz? Sokat tanulhatunk tőlük.

birds(inspiráció: Li Edelkoort)

tacekollázs©

S hogyan csalogathatjuk őket a kertünkbe? Természetesen madáretetőkkel – itatókkal – és fürdetőkkel, illetve házikókkal. Gondoskodásunkat madárszóval hálálják majd meg, ebben biztos vagyok. A kalitkát azonban felejtsük el!

bird feeder

tacekollázs©

1. ‘Egg Bird House’ (J. Schatz) 2. ‘ Birdhouse’  (Droog, tervező: Marcel Wanders), 3. madárfészek (Eva Solo) 4. ‘Ballon’ (Hidden Art) 5. madáritató és fürdő (Eva Solo) 6. ‘Nidusa’ (Art.Lebedev Studio) 7. ‘Bird Table’ (MAGIS) 8. ‘Cork Birdhouse’ (Anthropologie)

*

És most navigáljatok át a Pink Flower Love oldalára, s nézzétek meg, hogy Bogit mire inspirálta az madár szó!