‘Event’ kategória archívum

Creative Mornings Budapest

2012. március 31. szombat Nori

Feltehetőleg a KlassDSign olvasói közül már sokan részt vettetek a Creative Mornings programsorozat valamelyik előadásán. Ha mégsem, most olvashattok egy kis kedvcsinálót a New Yorkból, a Swissmiss bloggerének szervezésében indult előadásokról.

creative_mornings

A Creative Morning szervezés lényege, hogy havonta egyszer a kreatív szakmák szakemberei 20 perces inspiráló előadást hallgathatnak meg hivatásuk kiválóságaitól, majd egy kávé mellett barátilag vitatkozhatnak erről. Mindezt úgy, hogy 10 órakor már a munkahelyre indulva, feltöltődve kezdhetik a napot.

A programsorozat, sikerességének köszönhetően nemzetközivé nőtte ki magát és 2011. decemberétől Budapesten is jelen van. A hg.hu és az Ombrello által szervezett előadások minden hónap haramadik péntekjén várják a nagyérdeműt. Mostanában a Toldi moziban.

 

creative_mornings_budapest8

creative_mornings_budapest5

A legutóbbi, március 23-án tartott előadáson Szentpéteri Márton, a MOME egyetemi docense ragadta meg a mikrofont. Az egyre ,,populárisabb” ellenségünk a design kifejezést kezdte boncolgatni és választ keresni arra, hogy vajon, miért és mióta divatos utálni a designt. A poénokkal teletűzdelt frappáns előadás témája hasznos és tartalmas vitát váltott ki a közönség soraiban ülők között arról, hogy hogyan is lehetne megoldani a tárgyak tervezett elévüléséből és a sokszor funkciótlan design szerepéből származó környezetszennyezést és közeledő természeti katasztrófát. Mint megtudtuk, az ökodesign és az újrahasznosítás egy lehetőség, de teljes megoldással nem szolgáló alternatíva, hiszen az új termékek gyártásának csökkentése munkahelyek bezárásához és ezáltal természeti katasztrófa helyett szociális katasztrófához vezet. A probléma megoldására opcionális válaszlehetőségeket kaptunk, de a kérdés sajnos továbbra is globális szinten nyitott. Arra viszont felhívták a figyelmünket, hogy az alkotás bármilyen folyamatát környezettudatos gondolkodás és a téma alapos ismerete kell, hogy megelőzze.

creative_mornings_budapest3

creative_mornings_budapest2

creative_mornings_budapest

Személy szerint az előadást követően még órákat vitatkoztam és gondolkodtam a témáról. Szuper előadás volt! Ha kínácsiak vagytok a következő, április 20-i programra és innátok egy jó kávét a kreatív szakma tagjaival, kövessétek figyelemmel a fent említett hivatkozó oldalakat vagy a hg.hu facebook oldalát!

creative_mornings_budapest9

creative_mornings_budapest7

creative_mornings_budapest6

creative_mornings_budapest4

Képek forrása a Creative Mornings Budapest flickr oldala

Idén is Lakás Trend!

2012. március 1. csütörtök Nori

Ne feledjétek, hogy ezen a hétvégén, 2012. március 2-4. között az év egyik legnagyobb szervezésű és leginspirálóbb eseményén vehettek részt a Millenárison. Ez pedig nem más, mint a LAKÁSTREND KIÁLLÍTÁS, amely 15. születésnapját ünnepelve és a Budapest Essential Looks, valamint a MeeD eseményeivel karöltve egésznapos programokat kínál.

A három nap alatt a lakberendezési-, dekor- és designer kiállítókon túl számtalan tavaszi divatbemutatót tekinthet meg a közönség, illetve díjkiosztó keretein belül adják át az Év ékszere díjat és a Lancia divattervezői díjat is. Ez viszont még közel sem a teljes program, úgyhogy érdemes ellátogatni!

Részletes programért klikk ide, kedvcsináló képanyag pedig a folytatásban!

00_közepes

dante furniture 3

31MICH~1

3.4.Piotr Stolarski(PL)

3.3.Michaela Tomišková (CZ)

3.2.Klára Šumová (CZ)

3.6.Jana Novakova (SK)

 

2.2.mh.Enterteam+Vidó Nóra, Kele Sára

2.3

kattuska madeinhungary 2012

nyúlárnyhajtány

Bizsók Akusztikus Bútor Manufaktúra - LAKÁSTREND 2012

35MARE~1

CubeLedAccuOutdoor_29x20cm300dpi-CMYK_közepes

LakásTrend, Dante Furniture, Mich, Piotr StolarskiMichaela TomiškováKlára Šumová, Jana Novakova, Enterteam+Vidó NóraKele Sára, Kattuska, Bizsók Vajk, Moore

2012 Lakástrend és Design kiállítás sajtótájékoztató

2012. február 8. szerda Cataniee

A mai reggelünket, Nórival az idei Lakástrend kiállítás sajtótájékoztatóján kezdtük. Kellemes meglepetésként, új helyszínen a Millenárison fogadtak minket, ahol ez évben rendezik meg  a kiállítást. Az új helyszín mellett, új koncepcióval várják a kedves látogatókat, melyet mi is izgatottan várunk.

2012 Lakástrend és Design kiállítás

És most néhány szó a kiállításról és a programokról:

A kamaszkorba érkezett Lakástrend kiállítás felrúgja a korlátokat és minden tekintetben újít. Idén is a fenntarthatóság és a szofisztikált luxus keretei közé épített otthon-trendek dominálnak a kiállítók között, de a csikorgós tél végén átformálja a Parkot, a Millenáris B csarnokába pedig egy 120 nm-es épített kertet is beköltöztet! A kiállítók között találunk fiatal, sikeres és magyar luxus bútormárkát, igéző német fénybútorokat, amerikai kartonlámpákat vagy éppen három széket egyetlen lapból szelve.

2012 Lakástrend és Design kiállítás

A Lakástrend Kiállítás központi eseményeként a 11 éve működő ‘madeinhungary’ tárlat a legkiválóbb hazai designerek munkáinak bemutatkozó eseménysorozata, melynek tervezői többek között a 100% Design London kiállításán is képviselik hazánkat. A kiállítás célja, hogy a legkiválóbb hazai formatervezők és iparművészek munkáit képviselje.

2012 Lakástrend és Design kiállításAz idei program központi eseménye a Visegrad Fund, a Lengyel Kulturális Intézet, a Cseh Centrum és a Szlovák Intézet által támogatott Meeting of Eastern and Central Eastern European Design (MEED) kiállítás és előadás sorozat, ahol a legkiválóbb feltörekvő cseh, lengyel és szlovák venég-designerek kapnak bemutatkozási lehetőséget. Kiállításuk mellett a szombati szakmai napon előadásokkal is bemutatkoznak, a nap végén pedig az Octogon magazin által moderált kerekasztal beszélgetésen vitatják meg a régió design kultúrájának kapcsolódási pontjait. A ‘meed’ keretein belül megrendezett szakmai előadások nyitóprogramjaként Julia Warmers, a stuttgarti Akademie Schloss Solitude referese tart előadást a világ egyik legrangosabb művészeti alapítványának működéséről, azon belül az „Eastern Network” és az „Art, science and business” programokról. Az előadáshoz csatlakoznak a korábbi magyar Solitude ösztöndíjasok: Radnóti Tamás, Szentirmai-Joly Zsuzsanna, Szigeti Szilvia és Szűcs Edit.

2012 Lakástrend és Design kiállítás

A Lakástrend és szakmai partnere, a Dulux a kiállítás alkalmából egy meglepetéssel készül a Millenáris látogatói számára: a Let’s Colour színdesigner-csapata maradandó falfestménybe komponálja az év színtrendjeit.

2012 Lakástrend és Design kiállítás

A 2012-es évben az idén 15 éves LAKÁSTREND és a BUDAPEST ESSENTIAL LOOKS társrendezvényként működnek együtt.

A  Budapest Essential Looks és a LakásTrend kiállítás közös együttműködésének keretében megrendezésre kerülő események, aktivitások:

– Fotókiállítás - Tombor Zoltán nemzetközi hírnevű fotóművész Absolutely című fotókiállítása, először a nagyközönség számára

– Fodrász sarok személyreszabott tanácsadással és professzionális minőségű Schwarzkopf Professional termékekkel, a budapesti LUV STYLE és a tatabányai SÉRÓ BÁRÓ fodrászcsapat közreműködésével a Lakástrend kiállítás területén

– Designer Store és Designer Show-Room a Lakástrend területén:  a Budapest Essential Looks tervezőinek legújabb kollekcióival, a Designer Store-ban 20%-os kedvezménnyel!

- 2012 tavasz-nyári színtrendek a sminkedben, avagy, miként használd a trendszíneket az egyéni színtípusodnál!  Megmutatja Neked a Lakástrend kiállítás területén a Kreatív sminkműhely csapata

Az esemény időpontja, helyszíne: 2012. március 2. és 4. , Millenáris.

Belépőjegy ára: 2 000 Ft. (mellyel, mindkét eseményt látogathatja a nagyközönség)

“Beszélő textilek” Stockholmban

2012. február 3. péntek Cataniee

Ma nyílt meg Stockholmban Li Edelkoort “Talking Textiles” című kiállítása, ahol a trend előrejelző és design kurátor Edelkoort a jövő textil irányzatait mutatja be nekünk. A tavaly debütáló sikeres milánói kiállításhoz hasonlóan idén is olyan nagy nevek szerepelnek a bemutatók között, mint Patricia Urquiola, Fernando & Humberto Campana, Maarten Baas, Scholten & Baijings, David Lynch & Raphael Navot,  Tokujin Yoshioka, Borre Akkersdijk, Bokja, Bartoli Design, Anni Albers.

Mangas Naturale (2011) by Patricia Urquiola‘Mangas Naturales‘ natúr szőnyeg kollekció, melyet Patricia Urquiola tervezett a Gandia Blasco számára

David_Lynch_and_Raphael_Navot-2011David Lynch és Raphael Navot által tervezett ‘Wire chair’ a Silencio klub számára

Bidoun (2009) by Katrin Greiling‘Bidoun’ szófa designer Katrin Greiling

Li Edelkoort a világ egyik leghíresebb trend előrejelzője. Egy kreatív gondolkodó, aki a világot utazva figyeli meg  a különböző szociokulturális trendek fejlődését és osztja meg ezt az információt az ügyfeleivel, akik a legkülönbözőbb iparágakhoz tartoznak, mint például: divat, textil, enteriőr, autógyártás, kozmetika, technológia és élelmiszer.

Circus Rug(2010) by Fernando&Humberto Campana‘Circus Rug’ a Campana testvérektől

Ready Made (2010) by Borre Akkersdijk‘Ready-Made’ kollekció tervező Borre Akkersdijk

Why Not Bergere (2011) by Bokja‘Why not Bergere?’ a Bokja -tól

A kiállítás egy olyan kezdeményezés része, mely arra hívatott, hogy megvitassuk a textilek szerepét az enteriőrben, felhívja a figyelmet a textilek újjáélesztésére, térhódítására padlóburkolatként, a falakon, a bútorokon. A legújabb kreatív szövési technikák, pedig elősegítik, hogy jól érezzük magunkat a térben.

Little Red Riding Hood (2010) Laurence Couraud

‘Little red riding hood’  designer Laurence Couraud

Memory (2011) by Tokujin YoshiokaJapán designer Tokujin Yoshioka által tervezett ‘memory’ fotel az olasz Moroso számára.

Once Were Warriors(2011) by Anthony Kleinepier(photo-Peter Cox)

Once we were warriors’ designer Anthony Kleinepier

A kiállítás megtekinthető Stockholmban a Designhallban 2012. február 3.-tól április 15.-ig. Nyitvatartás szerdától vasárnapig, 12.00- 18.00-ig.

Vegetables photohraphy Yves Krol

‘Vegetalbles’ designer Scholten & Baijings

S&B COLOUR CARPET 02

‘Colour carpet’ designer Scholten & Baijings

Tutu (2010) by Lenneke Langenhuijsen

‘Tutu’  designer Lenneke Langenhuijsen

Gazza Top (2011) by Formafantasma

Gazza Top design Formafantasma

Forrás: Trend Tablet

KlassDSign újra

2012. január 26. csütörtök Cataniee

Mint tudjátok, történt némi változás az elmúlt hetekben. Tace és Lizzie új utakon járnak már, én meg a KlassDSignt próbálom  újra felfedezni:) Készülök, egy friss arculattal és egy külön portfólió oldallal, valamint új tagok is vannak láthatáron. Először szeretném bemutatni Neketek, Schmél Nórát, aki csatlakozik a csapathoz, és ezenetúl hozzájárul ahhoz, hogy a blogon  divat, design és életmód témában inspirálódhassatok, egy divat stylist  szemüvegén keresztül. Nóri nem utolsó sorban szövegíró is:) Nagy izgalommal várom az első cikket és köszöntelek Nóri a KlassDSignban!