Egy nagyon ötletes, konvenciókat felrúgó terméket szeretnék bemutatni Nektek, a Sky Planter-t, ami nem más, mint egy mennyezetre függeszthető kaspó. Mitől különleges? Majdnem ugyanúgy lóg, mint “normális” társai, csak éppen fejjel lefelé, megkérdőjelezve ezzel a fizika törvényeit.
A meghökkentő látvány mellett természetesen magát a funkcióját is tökéletesen betölti, de jóval több, mint egy hagyományos virágcserép. A belső öntöző szerkezetnek köszönhetően a nedvesség egyből a gyökerekhez jut. Az alkalmazott technológia révén 80 %-kal kevesebb víz szükséges a hagyományos öntözéssel szemben, ideális megoldás tehát az állandóan úton lévők, de legfőképp a környezettudatos (városi) kiskertészek számára.
Az ötlet a szó szoros értelmében a feje tetejére állítja a kertészetről eddig alkotott elképzeléseinket. A mennyezet bevonásával egy teljesen új terültet használhatunk ki a zöld, növényi színfoltok kialakítására, anélkül, hogy veszítenénk az értékes élettérből ezáltal. Vertikális jellegével egy teljesen új irányt nyit meg az építészek és lakberendezők előtt, hiszen a közterületeken, irodákban, vendéglátó egységekben épp úgy alkalmazható, mint a privát terekben. Én legutóbb a Gerlóczy Kávéház előtti hatalmas fa ágaira láttam felaggatva őket, ahol szerintem nagyon különleges látványt nyújtottak. De az is eszembe jutott, milyen hálásak lehetnek ezért a megoldásért a totyogó babák szülei, illetve a cica-és kutyatulajdonosok is, hiszen így nem kell többet a boruló cserepektől tartaniuk.
A terméket Patrick Morris tervezte a londoni Central Saint Martins College of Art and Design hallgatójaként. Jake testvérével közösen alapították meg vállalkozásukat Boskke néven, ami magyarul apró erdőt jelent. Ezek után nem meglepő adalék a testvérekkel kapcsolatban, hogy Új-Zélandról származnak.
A Sky Planter több design múzeumban megtalálható Angliától Japánig és rendszeres szereplője a különböző lakberendezéssel, designnal és kertészettel foglalkozó magazinoknak. A manuálisan készülő kerámia kaspókat több, mint 40 országban forgalmazzák és 3 különböző méretben kaphatóak.
Díjak és elismerések:
2009-ben a New York International Gift Fair-en közönségdíjas lett, 2010-ben a Ljubljanában megrendezett Bio22 Industrial Design Awards-on aranyérmmel jutalmazta a nemzetközi zsűri, majd 2011-ben a neves angol Homes & Gardens magazin kerámia és üvegáru kategóriájában épp csak lecsúszott az első helyről. Idén márciusban pedig sikerült a legrangosabb formatervezési díjat, a Red Dot Design Award-ot megszereznie.
S ha már zöldek vagyunk: a Sky Planter – a kerámia változat mellett – júniustól már újrahasznosított műanyag kivitelben is elérhető!
További információ a Boskke Hungary Facebook oldalán.
Képek forrása: Boskke





























