‘design’ címkével ellátott bejegyzések

Creative Mornings Budapest

2012. március 31. szombat Nori

Feltehetőleg a KlassDSign olvasói közül már sokan részt vettetek a Creative Mornings programsorozat valamelyik előadásán. Ha mégsem, most olvashattok egy kis kedvcsinálót a New Yorkból, a Swissmiss bloggerének szervezésében indult előadásokról.

creative_mornings

A Creative Morning szervezés lényege, hogy havonta egyszer a kreatív szakmák szakemberei 20 perces inspiráló előadást hallgathatnak meg hivatásuk kiválóságaitól, majd egy kávé mellett barátilag vitatkozhatnak erről. Mindezt úgy, hogy 10 órakor már a munkahelyre indulva, feltöltődve kezdhetik a napot.

A programsorozat, sikerességének köszönhetően nemzetközivé nőtte ki magát és 2011. decemberétől Budapesten is jelen van. A hg.hu és az Ombrello által szervezett előadások minden hónap haramadik péntekjén várják a nagyérdeműt. Mostanában a Toldi moziban.

 

creative_mornings_budapest8

creative_mornings_budapest5

A legutóbbi, március 23-án tartott előadáson Szentpéteri Márton, a MOME egyetemi docense ragadta meg a mikrofont. Az egyre ,,populárisabb” ellenségünk a design kifejezést kezdte boncolgatni és választ keresni arra, hogy vajon, miért és mióta divatos utálni a designt. A poénokkal teletűzdelt frappáns előadás témája hasznos és tartalmas vitát váltott ki a közönség soraiban ülők között arról, hogy hogyan is lehetne megoldani a tárgyak tervezett elévüléséből és a sokszor funkciótlan design szerepéből származó környezetszennyezést és közeledő természeti katasztrófát. Mint megtudtuk, az ökodesign és az újrahasznosítás egy lehetőség, de teljes megoldással nem szolgáló alternatíva, hiszen az új termékek gyártásának csökkentése munkahelyek bezárásához és ezáltal természeti katasztrófa helyett szociális katasztrófához vezet. A probléma megoldására opcionális válaszlehetőségeket kaptunk, de a kérdés sajnos továbbra is globális szinten nyitott. Arra viszont felhívták a figyelmünket, hogy az alkotás bármilyen folyamatát környezettudatos gondolkodás és a téma alapos ismerete kell, hogy megelőzze.

creative_mornings_budapest3

creative_mornings_budapest2

creative_mornings_budapest

Személy szerint az előadást követően még órákat vitatkoztam és gondolkodtam a témáról. Szuper előadás volt! Ha kínácsiak vagytok a következő, április 20-i programra és innátok egy jó kávét a kreatív szakma tagjaival, kövessétek figyelemmel a fent említett hivatkozó oldalakat vagy a hg.hu facebook oldalát!

creative_mornings_budapest9

creative_mornings_budapest7

creative_mornings_budapest6

creative_mornings_budapest4

Képek forrása a Creative Mornings Budapest flickr oldala

Fametszet kicsit másképp

2012. március 28. szerda Nori

Csodálatos dologra bukkantam az interneten. Bryan Nash Gill amerikai képszőművész kidőlt, kivágott, felhasogatott fákat ugyan megmenteni nem tud, de nyomatokat készít a keresztmetszetükről, így megőrzi őket, mint egyedi ,,ujjlenyomatot” őrző élőlényeket. Az évgyűrűkről tintával papírra készült lenyomatokban van valami nyugtató, az élet folytonos növekedésére, változására rámutató szépség.

woodcut

A gyönyörű lenyomatokat egy könyvbe gyűjtötték, ami március 30-tól megvásárolható. A könyvre előrendelés a Princeton Architectural Press oldalán adható le 30 dollárért.

wood

honey locust

joint

willow

white oak burl

cedar

four

glue lam

black and white2

black and white

knot

sculpture print

Cristian Boian, illusztrátor egy más dimenzióból

2012. március 14. szerda Nori

Cristian Boianról azt illik tudni, hogy egy szuper technikás grafikus és illusztrátor. Azt pedig érdemes tudni, hogy nincs is olyan messze, hiszen a szomszédos Romániában varázsol geometrikus formákból kis történeteket és alakokat.

A modern Vasarely egyik legújabb munkájában egy másik világ divatos kis öltönyös emberkéi ,,pózolnak” a művésznek. Néha madárral a fejükön.

A grafikus többi munkája legalább ennyire érdekes és elgondolkodtató furcsa dimenziókba kalauzol minket!

 

01

02

03

04

05

06

07

08

09

10

11

12

13

14

15

 

Idén is Lakás Trend!

2012. március 1. csütörtök Nori

Ne feledjétek, hogy ezen a hétvégén, 2012. március 2-4. között az év egyik legnagyobb szervezésű és leginspirálóbb eseményén vehettek részt a Millenárison. Ez pedig nem más, mint a LAKÁSTREND KIÁLLÍTÁS, amely 15. születésnapját ünnepelve és a Budapest Essential Looks, valamint a MeeD eseményeivel karöltve egésznapos programokat kínál.

A három nap alatt a lakberendezési-, dekor- és designer kiállítókon túl számtalan tavaszi divatbemutatót tekinthet meg a közönség, illetve díjkiosztó keretein belül adják át az Év ékszere díjat és a Lancia divattervezői díjat is. Ez viszont még közel sem a teljes program, úgyhogy érdemes ellátogatni!

Részletes programért klikk ide, kedvcsináló képanyag pedig a folytatásban!

00_közepes

dante furniture 3

31MICH~1

3.4.Piotr Stolarski(PL)

3.3.Michaela Tomišková (CZ)

3.2.Klára Šumová (CZ)

3.6.Jana Novakova (SK)

 

2.2.mh.Enterteam+Vidó Nóra, Kele Sára

2.3

kattuska madeinhungary 2012

nyúlárnyhajtány

Bizsók Akusztikus Bútor Manufaktúra - LAKÁSTREND 2012

35MARE~1

CubeLedAccuOutdoor_29x20cm300dpi-CMYK_közepes

LakásTrend, Dante Furniture, Mich, Piotr StolarskiMichaela TomiškováKlára Šumová, Jana Novakova, Enterteam+Vidó NóraKele Sára, Kattuska, Bizsók Vajk, Moore

Az Anthropologie mesés világa

2012. február 4. szombat Nori

Az Anthropologie azon brandek közé tartozik, amelyek komplett, mindenre kiterjedő design élményt tudnak nyújtani, az üzletek enteriőrjétől kezdve a termékfelhozatalon át az online felületükig. 2010-ben jártam az egyik londoni store-ban, ahol a hatalmas üzlet felfedezése fél napos programként szolgál. Az Anthropologie boltjai a brit főváros több pontján képeznek modern kis szigeteket, ahol a mindenre kiterjedő árukészlet mellett megfér egy csepp kis természet is a tető alatt. Zöld növények, mohafal és vízesés öleli körbe az üzletdekorációként szolgáló vagy eladásra szánt darabokat.

img_6156

img_6160

Az üzletben a kreativitás nem ismer határokat.

img_6179

Az első üzletet 1992-ben nyitották meg Pennsylvaniában. Azóta számos bolt nyílt az USA-ban és Nagy- Britanniában. A márka filozófiája, hogy ellenálhatatlan vásárlási élményt nyújtson. Az üzletek berendezése, anyaghasználata és a termékek, mind a természettel való szerves kapcsolat hangulatát teremtik.

img_6168

img_6155_3 (1)

img_6164

A letisztult, indusztriális belső térben jól érvényesül a kreatív káosznak tűnő, ám minden centiméterében pontosan megtervezett struktúra.

img_6155 (1)

Képek forrása: PillarBoxStyleCaster

Az website-on található kedvenc termékeimből pedig csináltam Nektek néhány kollázst.

12

Az Anthropologie online felületéről rendelhető termékeket Magyarországra is kiszállítják!

14

15

11

17

13

16