A szikvizes palack új ruhája
Egy nagyon egyedi kezdeményezéssel találkozhatott az, aki mostanában (többek között) a vendégeskedett: húsvét alkalmából új ruhát kaptak a szódásszifonok. Szerintem ez egy zseniális ötlet, hiszen a papír köntös ízléses megjelenésűvé tette a szikvizes palackokat. A csomagolás elején egy locsoló versikét:
Széplányokat kergetek,
Szódavizem permetez.
Jó dolog a locsolás!
Ide a piros tojást!
hátulján pedig érdekes információkat olvashattunk:
A locsolkodás magyar húsvéti hagyomány. Vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték, ugyanis elterjedt formájában a legények vödörnyi vízzel locsoltak, vagy az itatóvályúba dobták a lányokat, akik a nemes alkalomra legszebb ruhájukban pompáztak.
Az Európai Unióban a szikvíz és a szódásszifon nem létező fogalmak. A szikvizesek azonban elérték, hogy a Jedlik Ányos által feltalált szódavíz (hőbörgővíz) az egyetlen “garantáltan hagyományos és különleges” elnevezésű hungarikummá váljon.
húsvéti locsolóvíz (palackozta: KISS szóda)
Az ötlet a Dombon-a-tanya (Nagy Anna Nóra, Juhász Anikó, Stibrányi Eszter) nevéhez kötődik, melyről megtudtam, hogy egy friss kezdeményezés, amely a magyar gasztronómiai- és tárgykultúrát kívánja kortárs, városi környezetbe adaptálni.
Célja, hogy létrehozott tárgyain keresztül felélessze és ápolja a lassan feledésbe merülő hagyományainkat, továbbá, hogy megmutassák, mennyi érték, gondolat és tudás lehet egy jól kitalált és elkészített tárgyban, hogy a rutin feladatok is lehetnek kedvesek, elgondolkodtatóak vagy inspirálóak. Segítenek, hogy megtaláljuk a tárgyainkon és azok használatán keresztül a szépséget a mindennapi dolgokban, és ezáltal “megadjuk a dolgok módját”.
befőttes üvegek
Minden tárgy, ami a Dombon-a-tanya által készül, az autentikus magyar tárgykultúra továbbfejlesztése/újragondolása, ami a magyar szokásokat és hagyományokat veszi alapul. A kisiparosok, mesteremberek évszázados tudása párosul egy letisztult és kortárs design szemlélettel, ami az elfeledettnek, elavultnak gondolt tárgyakat újra izgalmassá teszi. Újra felfedezhetjük a rég nem használt tárgyainkat, eszközeinket és újra megláthatjuk a szépséget a már jól ismert dolgokban. A dolgok új jelentőséget kapnak, úgy mutatva meg a design fontosságát, hogy az egyértelmű, mindenki által elfogadható és megérthető legyen.
Orosz Árpád üvegfújó mester műhelyében készült madáretető
A Dombon-a-tanya egyik legfontosabb pontja a személyesség, a tárgyak története. Általuk ugyanúgy megismerhetjük a kézművest, mint a tervezőt, hiszen a mesteremberekkel szoros, nevesített, és büszkén vállalt együttműködést alakítanak ki.
Ti találkoztatok a palackkal valahol a Klassz Bisztrón kívül?
Én ilyennel locsoltam! Amellett, hogy jól néz ki, sikerült mindenkit eláztatni vele. És még a locsolóvers is kéznél volt
A lányok meg meneküljenek, amerre látnak!
Reméljük jövőre még több helyen felbukkannak majd a palackok!